Zafír égbolt [antikvár]

Részlet: egy Orjoli terület, Oroszország, 2000 Orlov sosem hagyta abba Natasa keresését, és most végre eljött az igazság pillanata. Már hajnalodott a trofimovszki erdő felett, mikor a Moszkvából érkező katonai autó megállt egy tűznyom elején Valentyin Orlowal és a fiával, Leonyiddal. Egy tucat férfi ácsorgott a kotrógép körül lapátokkal és vödrökkel, termoszból teázgattak. Nyári kabátjuk és nadrágjuk meggyűrődött, az arcukat borosta árnyékolta. Egész éjjel itt lehettek, gondolta Orlov, miközben beletúrt a gondosan elválasztott hajába. Észrevette a csapatban a barátját, Ilja Kondakov roncskutatót. Orlov tisztelte Ilját. Bár ők ketten más-más okból jöttek el minden évben az Orjoli terület korábbi csatamezőinek folytatólagos feltárására, Ilját legalább érdekelte a történelem meg az a huszonhétmillió orosz, aki életét vesztette a nagy honvédő háborúban. Orlov rengeteg olyan sírt és repülőgéproncsot látott már, melyet felforgattak az ereklyevadászok. Megremegett, mikor eszébe jutottak az elemeknek kitett csontvázak. Az azonosító kapszulák és személyes tárgyak ellopása azt jelentette, hogy ezek a katonák örökké eltűntek maradnak a hivatalos katonai feljegyzések és a szeretteik számára is. Kiszállt a sofőr, és a kezét nyújtotta Orlovnak, kisegítette a kocsiból. Udvarias gesztus volt, Orlovot azonban idegesítette. Igaz, hogy már nyugdíjas, de attól még nem szerette, ha emlékeztetik rá.