Vigyük haza Albertet! [antikvár]

Előhang AMÍG ANYÁM NEM MESÉLT NEKEM ALBERTRŐL, NEM tudtam róla, hogy apámmal kalandos és veszélyes utazásra vállalkoztak azért, hogy hazavigyék. Nem tudtam, mi vezetett a házasságukhoz, vagy mi alakította őket olyanná, amilyennek ismertem őket. Azt sem tudtam, hogy szíve mélyén anyám olthatatlan szerelmet táplált egy férfi iránt, akiből híres hollywoodi színész lett, vagy hogy apám találkozott ezzel az emberrel, miután megküzdött egy fenséges hurrikánnal a trópusokon és önnön lelkében egyaránt. Albert történetéből megtudtam mindezt, és még sok minden mást is, nemcsak a szüléimről, hanem az életről, melyet tőlük kaptam, az életről, amit mindannyian élünk, még akkor is, ha nem értjük, miért. A szüleim útjára 1935-ben került sor, a nagy gazdasági válság hatodik évében. Akkoriban kicsivel több mint ezer ember élt Coalwoodban, többségében, leendő szüleimhez hasonlóan, fiatal házasok, akik a szénmezőkön nőttek fel. Miként előttük apáik és nagyapáik, a férfiak minden reggel fölkeltek, és elmentek dolgozni a bányába, ahol fúróval, robbanóanyaggal, csákánnyal és lapáttal fejtették a nyers szenet, miközben fejük felett a tető nyöszörgött, repedezett és néha leszakadt. A halál elég gyakori vendég volt ahhoz, hogy a fiatal férfiak és nők bizonyos melankóliá-val köszöntek el egymástól nap nap után a kis Nyugat-Virginiai városban. Mindazonáltal, a fizetés és a szolgálati lakás kedvéért búcsút vettek, és a férfiak elbaktattak, csatlakoztak az ételhordót lóbáló, bakancsban caplató bányászok hosszú sorához, akik mind a mély, sötét föld alatti világ felé igyekeztek.