Vergilius halála [antikvár]

könyvtest kissé deformált
A Vergilius halálá-t maga Hermann Brockh egy önvallomásában így jellemzi: "A könyv a haldokló Vergilius utolsó tizennyolc óráját idézi meg, Brundisium kikötőjébe való érkezésétől kezdve másnap délután Augustus palotájában bekövetkező haláláig. Bár a regény harmadik személyben beszéli ezt el, valójában a költő belső monológjával van dolgunk. Saját életével száll vitába, igaz vagy igaztalan erkölcsű volt-e élete, ezt firtatja, s hogy van-e létjogosultsága a költői alkotásnak vagy nincs - Vergilius állítólag meg akarta semmisíteni egész életművét -, mivel pedig minden élet bele van ágyazva kora teljességébe, ez az önvizsgálat kiterjed azokra a szellemi és mélyen misztikus áramlatokra is, amelyek meg átjárták lüktetésükkel a Római Birodalmat ebben az utolsó, Krisztus előtti évszázadban, és Vergilius a kereszténység előfutárává avatták." A Vergilius halála azonban se nem életrajzi, se nem történelmi regény, hanem egyedülálló kísérlet a modern regényirodalomban, filozófiának, lírának és zenei szerkesztésmódnak különleges ötvözete, amely alig-alig leplezve, az antik hangszereléssel századunk harmincas-negyvenes éveinek sorskérdéseit szólaltatta meg. A végtelenül és bonyolult indázó, meghökkentő szóképekkel telezsúfolt, a tudat mélységeit, a múlt mitikus ős-formáit, a kozmosz végtelenjét, a halál titkait kutató, a kifejezhetetlent ostromló brochi monológ mintegy zeneműként szólaltatja meg sorra Vergilius önvizsgálatának és vizionálásának témáit, mindenekelőtt a főtémát, a halált, a halált-megérteniakarást, s mintegy melléktémákként az "írástudók felelősségét", az "értékek széthullását" - a világháborús tömegpusztítás szorongatásából sarjadt társadalomfilozófiai és művészet-etikai kérdéseket. Broch e regényének magyarra fordításával, amely szinte a lehetetlen kísérti meg, adósságot kíván törleszteni könyvkiadásunk, és egyszersmind nagy lelkierőt igénylő, de ismeretlen távlatokig láttató szellemi expedícióra hívja az olvasót.