Verőfényes őszutó [antikvár]

Szőnyi Sándor József Attila-díjas író újabb - immár tizenegyedik - könyvében három mai témájú kisregényt nyújt át az olvasónak. Mindhárom kisregény tragikus hangvételű, a magányról és kiszolgáltatottságról szól. Szőnyi Sándor Budapesten született 1910-ben. Életének elős komor állomása a szegedi lelencház volt, majd szegényparaszti sorban élő nevelőszülőkhöz kerül, lakatosinas lett, betűöntő, majd nyomdász. A felszabadulás után esti egyetemen jogot tanul, több mint két évtizeden át vállalati jogtanácsos. Mindebből látható, hogy Szőnyi Sándor saját sorsán keresztül is jól ismeri az egyszerű emberek világát, realizmusa és életvitele természetes és belső fogantatású. A Verőfényes őszutó-ban egy idős, vidéken élő nyugdijas bányás magányos napjait írja le. Az öregember csak kutyájával oszthatja meg kenyerét és gondolatait mindaddig, míg arra nem vetődik egy kedves, fiatal színész, a közelben "tájoló" társulat tagja, akit rövid idő alatt szinte fiának fogad. Megcsillannak, majd szertefoszlanak az új élet kezdetének reménységei, s marad az egyedüllét, amelyet csak egy hűséges kutyával lehet elviselhetővé tenni. A harmadik című kisregény egy kis kamasz - a felesleges harmadik - szemén keresztül mutatja be a szülők, a felnőttek anyagias és elvtelen, történő és érzéketlen világát, s itt is egy kutya a rosszul kényeztetett, végzetesen magányos kis hős egyetlen társa. Az Áttételek egy idős orvostudós különös drámáját beszéli el, akinek családjába mindent elrohasztó kórként nősül be egy felelőtlen, semmirekellő fiatalember. Szőnyi műveit ember- és társadalomismeretén, kritikai hangvételén és komoly erkölcsi mondandóján túl is vonzóvá teszi egyszerű és gördülékeny cselekményvezetése, a köznapi emberhez szóló stílusa.