Vérbulcs [antikvár]

Részlet a műből: "Könnyű, rugalmas léptek tiporták az őszi erdő ritkás avarját. Halk zizegéssel lapultak le a nedves földön haldokló levelek, közöttük riadt bogarak futottak a vastag törzsek oltalmazó lába felé. Egy mohos, vén tölgy derekán, ott, ahol aranyló foltot festett rá a bágyadt déli nap, mókus kapaszkodott figyelve. Piros-barna, puha teste megrezzent olykor, lompos farka billent, ha erősebben tapadott a lépés, zörgött az új avar. Lesett a mókus a hangok felé, és megrebbent, amikor egy bokor mellett megpillantotta a csend űzőjét. Fényes szeme odameredt, követte az erdő vendégének gyorsaságukban is méltóságos mozdulatait. Fiatal férfi lépett ki a tisztásra, eltekintett a lejtő felé, ahol csendesen, mint az esdő tenyér, lapult a kerek völgy. Süvegét jobbjában tartotta, fedetlen fejének barna hajfonatain megcsillant a nap, fényt lopott topázszínű szemébe, síma homlokára, az arca horpadásaiba, a pofacsont dobjára. Ragyogott a kemény, ifjú arc, komolyság borongott vonalaiban, csendes ború az összeszűkült szemben. - Arra kell lenniök, - morgott a keskeny száj, és a díszes kardot markoló jobbkéz előrelendült, a völgy felé mutatott. Ismét meglódultak a kissé hajlott lovaslábak, a karcsú derék kiegyenesedett, és siető léptekkel elindult a férfi az oldalban."