Varázscsók [antikvár]

A másolhatatlanul egyéni hangú, igézően érzelmes, de sosem érzelgő, remek humorú VavyanFable a legolvasottabb írók egyike, valamennyi írástudó korosztály körében egyaránt kedvelt. Most igazi estimesélő könyvvel ajándékoz meg bennünket. Olyan kalandokra hívja az Olvasót, amelyekhez látszólag csupán a történet szereplőinek kell kardot rántaniuk és ezer veszélynek kitéve harcolniuk. Csakhogy, mint mindnyájan sejtjük: az igazi kaland odabenn, spirituális énünk mélyén is lejátszódhat - közelebb juttatva minket az örök igazságokhoz és a vágyva vágyott szellemi-testi összhanghoz. A regény viszontagságos sorsú hősei éppen arra vágynak, mint bármelyikünk: boldogan élni mindhalálig. A főszereplő Xera azonban saját bőrén tapasztalhatja meg azt is: vajon élhet-e boldogan, aki sosem halhat meg...? A Varázscsók, mint minden igazi Mese, benső szörnyeinkkel való küzdelmünket jeleníti meg, és mutat kiutat abból. Gyógyít és tanít. Csupáncsak az a kérdés, képesek vagyunk-e arra, hogy átadjuk magunkat bűvöletének. Ha elég bátor a szívünk, keljünk útra a mesélőkönyv hőseivel, járjuk be velük az emberi lét tájait, birodalmait. Miközben ők zsarnok uralmárokkal, szörnyekkel, fajzatokkal harcolnak, mágusok és tündérek - furcsák és különösek - is nehezítik a dolgukat. A segíteni igyekvő varázslók pedig megrázó előző-élet-álmokkal okoznak nekik szívfájdalmat, gyönyört. "Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el többé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak: te bocsáss meg nekem."