Vándorhomár [antikvár]

Lopva nézett ki a szemüvege fölött. A szatyrot cipelőkön és a hátizsákosokon átsiklott a tekintete, azt nézte, van-e valakinél kis pakk vagy vállon keresztbe vetett táska. Rossz anyagú nadrág, műszálas ing, olcsó póló, elhanyagolt frizura, ilyeneket keresett. Középkorú figura, akiről lerí, hogy eljátszotta minden esélyét. Az utóbbi időben egyre többen vannak, és nem csak ebben a szakmában. Olyanok, mint ő. Nyúzott arc, papírszerű, szürke bőr, elsatnyult nevetőizmok. Szánalmat keltettek benne a szerencsétlenek. Igaz, akkor még dzsippel közlekedett, most meg egy rozoga, dzsuvás autója van, az is áruszállításra. Amúgy villamossal jár, nem vesz jegyet. Amíg a napos oldalon élt, az ellenőröket is sajnálta, ha módjával is (csak egy csóró proli süllyed odáig, hogy álló nap molesztálja embertársait), most, hogy ugyanolyan lúzer lett, a másik partról szemlélődött. Pedig ők legalább csomagok nélkül flangálnak a városban, és hónap elején felveszik a fizetésüket. Mámorító érzés lehet. Könnyű nekik: nem