Utak és sorsok [antikvár]

Részlet a könyvből:Az Isten a mi erős várunk!Az 1860-as évek elején a tőketerebesi kúriáról kiforduló kocsiban ülő fiatal pár után a felkelő nap sugarán s a hajnali szélben lehulló tölgyfaleveleken kívül nem volt más, aki integessen.A késmárki hegyek alól a családi vihar Karcagig sodorta őket. Örök nyugalomra a karcagtelki temetőben leltek. De addig nagyon sok mindent kellett, hogy megérjenek.A fiatalember, Széli János, és ifjú hitvese, Kaphusi Mária, elindultak tehát új otthont keresni az ősi kúriából. Az ifjú férj nem vihette kúriabeli otthonába feleségét, mert az szobalány volt, ám ő annyira szerette, hogy inkább őt választotta, mint a birtokot. A fiatalasszony árva volt, ha volt is valami vagyonuk, már régen elúszott.A birtok ura egyébként is az idősebb fiú volt. A nemesi iratok a kutyabőrrel együtt őt illették meg. A Karcagra kerülő fiatalemberé csak akkor lett volna, ha a bátyja fiú örökös nélkül halna meg.Nem lehetett könnyű otthagyni a helyet, ahol felnőtt, ahol valamikor az édesanyja ölelte magához, ahol minden bokrot, minden fát ismert. De nem volt más út.Fiatalok voltak és boldogok. Az anyai örökség, amit kapott, a szíve fölött, a lajbizsebben lapult. A nap egyre fényesebben sütött rájuk. Együtt lehettek, más nem számított. Csak az Isten maradjon velük!A dédanyám hozománya igen szerény lehetett, belefért egy tulipános ládába, amit még én is láttam. Dédapám elhozta még Rákóczi fejedelem képét is. Nem tudom, próbálkoztak-e máshol, végül azonban itt telepedtek le Karcagon.Hogy dokumentumok nélkül írom meg a történteket, csupán édesanyám és nagyanyám elbeszéléseire hagyatkozva, nem az én hibám. írtam Szlovákiába a tőketerebesi levéltárnak és a református egyházi hivatalnak, hogy szíveskedjenek a segítségemre lenni, mikor születtek az őseim, mikor jöttek el onnan? Még a karcagi városházán is érdeklődtem, ahol azt a választ kaptam, hogy 1980-ban az ilyen iratokat elégették. Megnehezítette az iratok beszerzését az is, hog y dédapám megígértette a családjával, soha nem akarják visszakövetelni azt a vagyont, ami az övé lett volna.