Ulrik inas [antikvár]

Részlet a műből:A máglya még füstölgött a vesztőhelyen, de az emberek már oszladoztak és Ulrik is megmozdult. Leugrott a kerítés magas cölöpjéről, megdörzsölte zsibbadó lábát és félénken tekintgetett körül: - Csak valaki fülön ne csípjen! - mondogatta magában és oldalt kezdett futni az ércmalom felé, hogy mire a többiek hazaérnek, ő már ásítozva jöhessen elő a konyhasarokból. Sietve szedte vékony lábszárait, ám lelke mélyén még mindig a várpiacon érezte magát és újra és újra átélte a mai délutánt, ami beleégetődött lelkébe a máglya komor füstjével, hogy vén korára se kophassanak le a borzalom színei róla. A gyomrán és a szívén nehéz súly feküdt, feje szédült a gonosz izgalmaktól. - Ha valami macskát... ha Alojzia aszszony cirmosát megfognám vasárnap délután, mikor litániára mennek... összekötném a lábait és feltennem a tűzhelyre... Konrád lenne a bíró, Miska a pap, én a hóhér... Végigjátszhatnánk az egészet.