Trón a vérhegyen [antikvár]

Részlet:Boleyn Anna lánya. 1533 szeptemberében korán köszöntött be az ősz. A nyár riadtan menekült. Nyúlós, nyirkos köd feküdte meg a Temzét. Fojtó, nehéz, rőtbarna köd. A Tower ódon tornyai mocskosan verítékeztek. Mintha fekete könnyek peregtek volna végig vén, ragyavert arcukon. A kövek sirtak. Aztán különös, baljós jelek támadtak. A kiöntések sok szennyes dágványa mozdult. Ezrével bújtak elő a békák a gémberedett göröngyök közül. Csapatostól jártak az uton. Ellepték a hidat az óriás varangyok ugy, hogy talpalatnyi tér sem maradt. A hid kapuja fölött vad szél rázta a levágott fejeket a ringó lándzsanyélen. A hidőrök hányták magukra a keresztet, mert a holtak merev arculata is eltorzult a förtelmes látványra és elmetszett nyakukból újra csöpögni kezdett a megalvadt vér. A békák után patkányok jöttek. Rajokban törtek ki a pincék ablakán. A csatornák, mint bűzös sarat hányták fel őket. Nagy csapatokba verődve vették utjukat a Cheapside sikátorain át az ázott mezőknek, Hamsted felé. A Southwark lebujai közt is szennyes árban hömpölyögtek ki a városból. Indiákat járt hajósok beszélték, hogy a termeszhangyák vándorhadai elől menekülnek ilyen bomlottan a vadonok állatnépei. De miféle veszedelem ólálkodott itt, hogy még a Tower mély pinceboltjai sem nyújtottak védelmet ellene.