Triptichon [antikvár]

Hallottak már Giardino da Storto - eredeti nevén Görbekerti Gáspár - reneszánsz festőművészről, az Ánusz-Vénusz megtréfálja a leskelődőket, az Adolf Hitler prédikál a frontra induló halaknak, a Három holt és három még holtabb váratlan találkozása és még számos zseniális festmény alkotójáról? Ha nem, legfőbb ideje, hogy megismerkedjenek vele és fő művével, a Gyönyör-triptichonnal, mert a mi olasz földön alkotó honfitársunk kifogyhatatlan képzelőerejével, eleven színeivel és bravúros ecsetkezelésével bizony a reneszánsz olyan nagyságaival vetekszik (s tán még túl is szárnyalja őket), mint Boccaccio vagy Leonardo. A Gyönyör-triptichon pedig - melyet az Úr is szívesen magához venne (de a művész fityiszt mutat neki) - minden részleetében egy-egy hús-vér alakokkal teli történet. Bal szárnyának fő alakja a köszvénytől kínzott Rákóczi fejedelem Rodostóban, akinek hű társai leleményes konspirációval igazi meglepetést szereznek. A középső táblakép a Danse Macabre gyógyintézet öreg lakóinak mindennapjait, az élet utolsó mohó kortyait ábrázolja, s a fölötte lévő timpanonon amatőr színtársulatuk a vérbanya rémséges történetét meséli el. A jobb szárny pedig... nos, az maga az apokaliptikus iszonyat, s Giardino da Storto művészete utolérhetetlen magasságokba szárnyal, midőn megfesti a radioaktív esőt, mely szobrászként faragja le a húst az emberi testekről. S miközben Giardino elmeséli alkotó korszakának, azaz egyetlen esztendőnek a történetét, ragyogó írói tehetséggel elénk varázsolja az ihletének táplálásában oly fontos szerepet játszó alakokat: szeretőjét, Fiammetát, a dús idomú szárd takarítónőt, Salvatore Sabbiót, a vak (s néha mégse vak) festőt, az isteni sugallatok közvetítőjét, Ipoolitót, a milánói műkereskedőt, Giardino első műveinek megrendelőjét... Fehér Béla a látszólag egymástól független történetekben - a triptichon egyes részein - úgy képes felvillantani a világ csodálatos összefüggéseit, hogy végül valóban nem tudjuk: regényt olvasunk? filmet nézünk? festményekben gyönyörködünk? Vagy ott vagyunk mi is, benne a történetben, a halált kicselező rákosok vagy a rémbanyával viaskodó vitézek között, s Rákóczival Rodostóban, "ott ahol a levegő szagát soha meg nem szokod, oszt minden tavasszal a télbe sírod magadat"?