Tóparti ismerősök [antikvár]

Gerincen szórt foltokkal. Kiadói borító kopottas, szakadt.
"Három kisregényemben, három hosszabb, egy rövidebb elbeszélésemben és a Mesterségünk jegyében címen összefoglalt pillanatképekben ismerős-ismeretlenek serege él, nyaral, szeret, bukdácsol, tervez, bölcselkedik, fintorog, utat keres és célba ér. Majdnem valamennyi történetem színhelye "Európa legszebb szeme" - ahogy Krúdy nevezte a Balatont. - A csábító, szerelmeseket kerítő tó, ahol egyformán tud izgalmasan szép, eleven, s ugyanakkor kietlen is lenni az élet. Az Özvegy nyárban, ebben az 1945-ben játszódó kisregényben, mint üldözöttek kétes menedékére emlékszik vissza e tóra a magányos "egynyári asszony", Rókanének a Zala-parti hegyközség szőlős gazdánéjának ez a szelíd víz veszi el egyetlen katonafiát, itt siratja el utolsó csikóját az alföldi öreg Sallai is, s itt üdvözli az új gépesedő világot. Tóparti ismerőse Kormos Pirinek, az öntudatos, mindig többre törő szövetkezeti fiatal parasztlánynak Méhes Mihály szegényparaszt városra futamodó, elfinnyásodott fia is, s a Tájrendező Vállalat újraértelmiségi ifjú mérnöke itt készíti el élete legszebb tervét, s éli meg a partner-szerelem dicstelen kudarcát. Valahol "Balatonillatoson", turnéja utolsó állomásán szakít örökre a boldogtalan nagy színésznővel ifjú, csetlőbotló kedvese egy rezignáltan bölcs, jó humorú, kortalanul öreg költőnő bolondos házatáján. Nemcsak az én ismerőseim ők, hanem egymás ismerősei és talán mindannyiunké. Mai emberek, értelmiségiek és parasztok, művészek és munkások, dolgozó, nyaraló, alkotó vagy pihenő emberek, akik lelkileg nekivetkőztek a tóparti nyaraknak, jellemük és sorsfordulataik mérésre készen, művészi megörökítésre várón tárultak fel előttem."