Távoli dobás [antikvár]

PROLÓGUS Ott voltam, amikor átszakadt a védőgát. Bár én biztonságban voltam a kerületünkben, amikor a szörnyeteg letépte láncait, és a víz rombolását szabadította New Orleansra, attól még ott éltem a városban. Csak később láttam a pusztítást, ami a szörnyű vihar nyomában maradt. Kétségbeesetten kapkodtuk össze a holmijainkat, és menekültünk otthonról, hogy magasabban fekvő területet keressünk. A családom a túlélés érdekében hagyta el az otthonát. Egyesek túl sokáig maradtak. Nem mozdultak, amikor menekülniük kellett volna. Nem érték meg, hogy megbánják. Most én is elkövetem ugyanezt a hibát. Maradok, miközben menekülnöm kéne. Szemtanúja vagyok a pillanatnak, amikor ez a szörnyeteg letépi minden láncát. A haragja, a dühöngése vízáradatként zúdul át rajtam. Mint egy orkán, úgy söpör át rajtam. Én vagyok, akit a pusztítása ér.