Tartalék [antikvár]

A Lbban állapodtunk meg, hogy néhány órával a temetés után a Frogmore kertjében, a régi, gótikus stílusú épület romjainál találkozunk. Én értem oda elsőként. Körbenéztem, senkit se láttam. Ellenőriztem a telefonomat. Nem kaptam se szöveges, se hangüzenetet. Minden bizonnyal késnek, gondoltam, miközben a kőfalnak támaszkodtam. Eltettem a telefont, és azt mondtam magamban: Csak nyugalom. Hamisítatlan áprilisi idő volt. Már nem téli, de még nem is tavaszi. A fák még csupaszon álltak, a levegő viszont már lágy volt. Az ég szürke árnyalatot öltött, de nyíltak már a tulipánok. A halvány fényekhez képest a kertet uraló indigókék színű tó szinte ragyogott. Milyen csodálatos itt minden, gondoltam. És egyszersmind milyen szomorú. Egyszer régen még úgy volt, hogy ez lesz örökre az otthonom. Ehelyett életem egy rövid állomása lett csupán. Amikor lelki és szellemi épségünket, valamint fizikai biztonságunkat féltve elmenekültünk innen feleségemmel, nem lehettem bizonyos afelől, hogy valaha is visszatérhetek. Ez 2020 januárjában történt. Most, tizenöt hónappal később ismét itt állok, néhány nappal azután, hogy harminckét nem fogadott hívást követően egy rövid, szívszaggató beszélgetést folytattam Nagyival. - Harry Nagyapa eltávozott. Megélénkült a szél, hűvösebbre fordult az idő. Felhúztam a vállamat, összedörzsöltem a kezemet, és már bántam, hogy egy vékony fehér ingben érkeztem. Bárcsak ne vettem volna le a temetés alatt viselt öltönyömet, vagy legalább hoztam volna magammal egy kabátot! Hátat fordítottam a szélnek, és közben egy pillantást vetettem az immár mögöttem lévő gótikus romra, amely valójában cseppet sem volt gódkusabb, mint a londoni Millenniumi Kerék, más néven London Eye. Ehhez néhány ügyes építész szükségeltetett csupán. És persze némi látványtechnika. Mint itt a közelben annyi mindenhez, gondoltam. Elmentem a kőfaltól egy kicsiny, fából készült padig. Leültem, és újból ellenőriztem a telefonomat, miközben szemmel tartottam a kerti ösvényt. Hol lehetnek? Újabb széllökés támadt. Furcsamód ez valamiért Nagyapára emlékeztetett. A hűvös modorára, vagy éppen a karcos humorára. Eszembe jutott egy évekkel korábban rendezett hétvégi vadászat. Az egyik cimborám, csak hogy beszélgetést kezdemé-