Szimultán [antikvár]

Alsó lapélén és itt az oldalak alján halvány beázási folttal. Borítói néhol repedezettek. Előzéklapján tulajdonosi bélyegzőnyomattal.
Az ​1945 utáni osztrák irodalom legkiemelkedőbb alakja a tragikus körülmények között, 1973-ban fiatalon elhunyt Ingeborg Bachmann. Hírnevét elsősorban verseivel szerezte, de prózája sem marad el költészete mögött. Novelláiban kétféle embertípust ábrázol: az osztrák tartományok kisvárosaiban megöregedett, békés, de egyhangú életet élőket, a presszókat, a mindig ugyanarról társalgókat, akik csak úgy árasztják önmagukból az unalmat. A másik típus az, amelyik úgy véli, hogy minél hamarabb ki kell lépni ebből az életből, úgy, mint a Szimután hősnője teszi. Kilépni azonban csak egy irányba lehet: a nagyvárosba, Bécsbe, vagy valahova küldföldre, ahol azonban ezek az emberek gyökértelenné válnak, és belerokkannak hontalanságukba, idegenségükbe. Sem a legendás Trotta-nemzetség sarja, sem Elisabeth, a Három út a tóhoz c. elbeszélés főszereplője, sem Robert, az öccse nem lel hazát a „nagyvilágban”. Sikereket érnek el, betörtek szakmájuk élvonalába – éppen mint maga Bachmann is, aki hosszú évekig élt Rómában, a halál is itt érte –, mégis egész életükben magukon hordozzák az idegenség bélyegét.