Szeressétek a galambokat [antikvár]

Viszontlátásra, Moszkvai Ez a legnehezebb: elbúcsúzni, elmenni, visz-szanézni s látni, amint a távolság karjaiban elvesznek az emberek, a házak, még a fellegek is, amelyek másként gyülekeznek, gomolyognak, vándorolnak Moszkva felett, mint egyebütt. Öt napig voltam Moszkvában, ötször huszonnégy órát s ezalatt az öt nap alatt számtalanszor kellett elhessentenem a búcsúzás kínzó gondolatát, amely már az első pillanatban is megmarkolta a szívemet és az idegek szertehálózó szövedékén át egész testemben szétfrecskendezte a tobzódó látnivágyás fájdalmát: sokat és mindent megnézni. Most, újra itthon, emlékezvén, azzal nyugtatom magamat, hogy nem felejtettem el semmit. Nem felejtettem el a moszkvai reggelt, a csendes derengést, a meginduló hatalmas autó-