Szélcsend [antikvár]

Részlet a műből: "1 Senki másban nem fedezvén föl hajlandóságot, kénytelen voltam meglepni magam, ekképpen ülvén meg születésem napját! Ajándékomat Jones úrtól, a markotányos-tiszttől szereztem be természetesen. Épp a felszínre evickéltem a hajóbendő dögletes páráiból, amikor Charles Summers barátom - első tisztünk - toppant elébem. Nevetett, megpillantván kezemben az üres fóliánst. - Hajónkon híre futott, Edmund, hogy befejezte ténykedését, azaz: teleírta a könyvet, amit nemes keresztatyjától kapott ajándékba. - Hogy lehet az? - Csodálkozik? Csak nem képzelte, hogy bármi titokban maradhat egy hajón? De árulja el: tán újabb hírei vannak magas pártfogója számára? - Dehogy. Ez nem az előzőnek folytatása: merőben új vállalkozás! Utazásunk, mindennapjaink krónikája, egyes-egyedül a magam mulatságára megörökítve! - S mi feljegyzésre méltót vél találni unalmas hétköznapjainkban? - Rengeteget, uram! Rengeteget! - Újabb érvekre lelt önelégültsége igazolására? - Ezt hogy értsem? - Nos, húzza fel orrát, mint szokta, ha úgy tetszik! Kedves Edmund, ha tudná, mily dühítőén, mily kétségbeejtően fensőséges néha ön! S most meg: író ráadásul! Elengedtem a fülem mellett derűs ingerültségét, amit a baráti évődés tónusába szőtt! Hisz réges-rég levedlettem tulajdon értékem tudatának - „dölyfnek" vélhető - 5"