Szájában hamu, cipőjében homok [antikvár]

A cipő nélküli ember Apának olyan arca volt^ amit Arvid szeretett nézni, de ami ugyanakkor nyugtalanította is, mert ez nem egyszerűen csak egy arc volt, hanem egy üregekkel, árkokkal barázdált erdei szikla is, legalábbis, ha sokáig nézte hunyorítva. Az ember nyilván kissé ideges lesz, ha az apját nézi, és a feje helyén egyszer csak ott van egy jókora szikla! Azok, akik szóvá teszik az ilyesmit, azt állították, hogy ők ketten hasonlítanak, és Arvidot talán ez nyugtalanította igazán, de amikor tükörbe nézett, nem értette, mire gondolnak, mert apa szőke volt, Arvid pedig csak két pufók orcát látott a tükörben, és apának kétség kívül nem volt pufók arca. Apa azonban szerencsére többnyire egyszerűen csak apa volt, akit Arvid szeretett, és akit nem félt megérinteni. Rolf bácsi azt mondta, hogy apa arckifejezésében van valami elszánt konokság, ami konokul céltalan, de Rolf bácsinak mindig túl sokat járt a szája. Apa cipőgyári munkás volt, és lassacskán egyre feljebb jutott a ranglétrán a Kiellands Plasson lévő Salomon-gyárban. Már képesített szakmunkás volt, és kinevezték művezetőnek, amikor a norvég cipőipar léket kapott és elsüllyedt, akár a Titanic. Ezután úgy vándorolt gyárról gyárra, mintha csak úszó jégtáblák lettek volna tavasz-szal a Bunnefjordban, egyre távolabb és távolabb került,