Sophie megmentése [antikvár]

Első fejezet A. dermesztő februári szél hódarával és esővel borította be a chicagói O'Hare nemzetközi repülőtér ablakait, és eltakarta a kilátást az utasok elől, akik a kifutópályát próbálták kémlelni. Időről időre erőteljes széllökések rázták meg az ablakokat, amelyek nyugtalanítóan nyikorogtak. Ideges utasok járkáltak a kapuk környékén, némán buzdítva az ott dolgozó személyzetet: kapcsolják be a mikrofont, és jelentsék be végre, hogy kezdődik a beszállás. Elvégre a repülőút Chicagóból Rio de Janeiróba, vagyis a télből a nyárba több mint tizenkét órás lesz. A váróterem felhördült, amikor a kijelzőn újabb késést jelentettek be. A kapunál dolgozó hölgy sajnos egyedül az időjárással tudta magyarázni a késedelem okát. Egy magas és vékony, kék zakót, fehér pólót és krémszínű panamakalapot viselő férfi állt a Starbucks kioszkja mellett, az egyik kezében bőr aktatáskát, a másikban kávéspoharat tartott. Türelmesen pásztázta végig a tömeget, amíg a tekintete meg nem állapodott egy diákon, aki a földön ült törökülésben, mellette egy olívaszínű hátizsák hevert, és az ölében egy konnektorba dugott, felnyitott laptopot tartott. A férfi elővette a telefonját, és elindult a diák felé. - Igen, Sommers doktor vagyok - mondta hangosan a telefonba, amikor megállt közvetlenül a diák előtt. - Mennyi a pulzusa? Hm Értem. Hol van Goodman doktor? Ki kezeli? - kérdezte, majd bólogatott. - Sikerült stabilizálni az állapotát? Vetett egy fürkésző pillantás a diákra, majd hangosan folytatta: -Az O'Hare-en vagyok, és épp készülök felszállni a gépre Brazíliába, az isten szerelmére! Withers doktor nem elérhető? - A férfi elhallgatott, majd nyugodtan, beletörődve folytatta: - Nem, nem, teljesen megértem Igen, lemondom az utat. Egy óra múlva ott vagyok. 7