Soha, de soha 3 [antikvár]

A szívem kalapálása tűnik fel elsőként. Olyan gyorsan ver, hogy az már szinte fáj. Miért kell ilyen vadul dübörögnie? Mélyen beszívom a levegőt az orromon keresztül, kilégzéskor kinyitom a szemem. Aztán hanyatt dobom magam. Szerencsére egy ágyon vagyok, és a matracra zuhanok. Elgördülök a srác mellől, aki átható tekintettel néz rám, és talpra ugrom. Miközben hátrálok, rajta tartom a szemem. Engem néz, de nem mozdul. Ettől kicsit enyhül a dübörgés a mellkasomban. Egy kicsit. Fiatal. Férfinak talán még nem mondanám, a tízes évei végén, a húszas évei elején járhat. Késztetést érzek, hogy elfussak. Egy ajtó kell találnom egy ajtót, de ha leveszem róla a szemem, akkor - Ki a franc vagy? - kérdezem. Valójában tök mindegy, ki ő. Csak el kell terelnem a figyelmét, amíg egérutat nyerek. Pár pillanatig csendben méreget. - Ugyanezt akartam én is kérdezni. Amikor megszólal, egy pillanatra megtorpanok, nem araszolok tovább az ajtó felé. Mély, nyugodt a hangja. Borzasztóan nyugodt. — 7 —