Bővebb ismertető
A magyar származású és idehaza igen népszerű Edith Bruck új regényének hőse, maga a Rómában élő írónő, egy nap levelet kap a háztulajdonostól. Valójában hivatalos értesítés ez: arról szól, hogy felmondják az általa bérelt és otthonaként szeretett lakást. Hiába nyugtatgatja férje, pánikba esik, mert úgy érzi: nyugalma, egész életformája került veszélybe, s neki most nem egyszerűen másik lakást kell keresnie. Érzelmi kiszolgáltatottságában sodródik egy idős asszonyhoz, aki a lakását árulja, és akivel hamarosan személyesen is megismerkedik. Ekkor azonban végzetes örvénybe kerül. Egyre jobban megtetszik neki a lakás és környéke, szinte akarata ellenére, noha lelkiekben idegenkedik, sorsában pedig különbözik tőle.
Edith Bruck 1931-ben született Tiszakarádon, ortodox zsidó családban. Az évtizedek óta Rómában élő magyar írónő otthonában vendégeskedett 2021 februárjában Ferenc pápa, aki személyesen rótta le tiszteletét. Bruckot 1944 nyarán szüleivel és három testvérével előbb a sátoraljaújhelyi gettóba zárták, majd deportálták. Tizenkét évesen, a nővérével egymást segítve élte túl Dachau és Bergen-Belsen poklát; a szüleik és fiútestvérük a táborokban pusztultak el.
1945 után az izraeli pincérnő, táncosnő, fotómodell és munkanélküli lét után végül Olaszországot választotta otthonául, ahol azóta is minden elismerést megkap. Legutóbbi regénye (Il pane perduto, az Európa Könyvkiadó gondozásában 2022-ben jelenik meg magyarul) elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díj ifjúsági zsűrijének díját. A kilencvenéves szerző a gimnáziumi nyitott órák kedvence.