Róma harcosa 2. [antikvár]

Részlet a könyvből: "Az életük függött attól, milyen gyorsan haladnak. A sivatagban töltött első napon megállás nélkül lovagoltak, de nem hajszolták agyon a lovakat. Egyedül vltak, üldözőiknek semmi nyomát nem látták. Azon az estén, miután letáboroztak, csendes, fáradt beszélgetésük megtelt reménykedéssel. Reménykedéssel, melyre a reggel megsemmisítő csapást mért. Ahogy felhágtak egy kisebb gerincre, Marcus Clodius Ballista, a dux ripae félrehúzódott a lovával az ösvényen. Előreengedte a tizenhárom lovast és az egyetlen megmaradt málhás lovat. Az utat kémlelte, amerről jöttek. A nap még nem kelt fel, de első sugarai már oszlatni kezdték az éj sötétjét, és a növekvő, aranysárga félkör közepén, ahol áttörni készült a horizontot, oszlopként emelkedett a magasba egy sötét porfelhő."