Régi ismerős [antikvár]

Részlet: "A nyár-délutáni verőfény lángolón ömlött alá, cserepessé aszalva az agyagos utacskákat, a hegyek boltozatait remegve-izzó glória koronázta, a darazsak sirva kóvályogtak a kiégett pázsit felett, a hőség lethargiája mozdulatlanul feküdt a Balaton tükrén, csend és álom lakott minden zugban, csak a két Tarányi-gyerek visongott odakint a távoli szérün, tépve egymás haját és üvöltözésükkel mérget hintve az alvók lelki békességébe. Téphették volna egymást valamely elhagyott csürben, puszta csőszkunyhóban is, ahonnét a gyülöletes, rekedt rikácsolásuk nem rebbenhetett volna szerte, hogy szivendöfje a drága csendet, tombolhattak volna valamely árnyas helyen, talán a folyócska füzei alatt is, ahol a dühödt, erőlködéstől nem öntözte volna el homlokukat a verejték..."