Reggeltől estig [antikvár]

Részlet a könyvből: Ikernővérek voltak. Özvegyek mindketten. Egészen egyformák ma is, koruk dacára. Mintha az élet is összekovácsolta volna az eredet közösségét. Szépek voltak még mindig. Homlokukon mintha nem az évek, de valami szent szenvedély, végtelen odaadás, önfeláldozás mintázta volna az árkait, írta volna karmolásait arczuk márványának meleg halványságába. Magos, vékony nők, talpig örökös gyászban, a szőkék hófehérré őszült hajkoronájával koszorúzva. A tóparti sétaúton mentek végig mindennap, nyugodt hosszú lépéssel a nyaraló idegenek sokadalmán keresztül. Jöttükre a tömeg mindig kettévált. Sokan mélyen köszöntötték őket. Még a távolról idevándorolt fürdővendégek, kik nem ismerték őket, nevüket sem tudták, még azok is önkéntelen a kalapjukhoz nyúltak, annyira nemes, egyszerű méltóság áradt róluk, midőn némán, távolbanéző szemmel haladtak tova. Mögöttük elhalkul a beszéd, mindenki tisztelő szemmel néz utánuk, egyesek súgnak is valamit szomszédjuk kérdésére felelve.