Plágium!... [antikvár]

Részlet: Bér András ott állt a koraőszi alkonyatban gellérthegyi villája dolgozószobájának ablakánál. Lelátott egészen a kert kapujáig. A látvány olyan volt, mint valamelyik regényének hangulatképe. A falevelek rozsdavörösen hulltak a kert útjaira. Olyan furcsán vörösek voltak ezek a levelek, mintha a föld vére festette volna meg őket, mielőtt a hideg szél érintésére szárazra halva lehullanak. Édeskés, émelyítően nehéz hervadás-szag áradt a fák koronájáról, az a bizonyos őszi illat, ami az elmúlás szomorúsága mellet a mulandóság szépségét is rápermetezi az emberi lélekre. A hegyek felől az igazi ősz fáradt, egyenletes zúgása hallatszott.