Bővebb ismertető
A táblák kissé deformáltak.
"Mindenekelőtt azt fogják megállapítani, hogy ez a korai, ifjúkori művem, első regényem, melyet Bázelban írtam ennek az évszázadnak az első éveiben, és 1903-ban jelent meg először. Vagyis egy meséssé szelídült korszakból származik, a nagy háborúk és a kor gyökeres változásai előtti időkből, a béke és gondtalanság légköréből született, melyekről önök talán még szüleiktől vagy nagyszüleiktől hallhattak történeteket. A regény azonban mégsem elégedettséget és telítettséget áraszt, hisz egy fiatal ember műve és vallomása, márpedig az ifjúságra nem jellemző az elégedettség és a telítettség. Peter Camenzind elégedetlenségének és vágyakozásának semmi köze a politikai viszonyokhoz, sokkal inkább részben saját személyéhez, amelytől többet kíván, mint amennyire feltehetően képes, részben pedig ahhoz a társadalomhoz, melyet ifjonti módon kritizál. A világot és az emberiséget, melyet mindazonáltal nemigen volt alkalma megismerni, túlságosan telítettnek, önelégültnek, simának és szabályozottnak látja, ezért szeretne szabadabban, szilajabban, szebben és nemesebben élni: kezdettől fogva úgy érzi, hogy szemben áll velük, miközben nem veszi észre, mennyire csábítja és vonzza ez a "világ" - írja Hesse egy levélben, melyet az agrégation, a francia tanári szakvizsga hallgatóinak címez 1951-ben, ugyanis ebben az évben a Peter Camenzind mint kötelezően választható téma szerepel az ifjú, francia tudósok vizsgatematikájában. A Peter Camenzind hirtelen ismert és ünneplet íróvá avatja Hessét, eleinte csak Németországban, majd hamarosan az ország határain kívül is. Talán ebben a regényben talál magára először az ifjú író, és indul el azon a költői úton, amely átível és rögzíti a XX. század jelentős történelmi eseményeit: pusztulásokat és újrakezdéseket.
Hermann Karl Hesse, írói álneve: Emil Sinclair (Németország, Calw, 1877. július 2. – Svájc, Montagnola, 1962. augusztus 9.)
Irodalmi Nobel-díjas német-svájci író, költő és festő. Első prózai alkotásait romantikus elvágyódás és a magányosság érzése jellemzi (Camenzind Péter); egyes írásainak tárgyát a Távol-Keleten (Ceylon, Indonézia) töltött idő emlékei, illetve eseményei képezik (Sziddharta). Későbbi műveiben leleplezően ábrázolja a német kisvárosi polgárság életét, bírálja azt a kort, amelyben él. A nemzetiszocializmus éveiben a náciellenes mozgalomhoz csatlakozott; írásai a békevágy jegyében születtek.
Jelentős, befolyásos és kedvelt irodalomkritikusként is számon tartják. A 20. század első felében az egyik legkitűnőbb és legaktívabb közvetítő volt szerző és olvasó között, az irodalom és az olvasás hivatásos ügyvédje volt. 60 év alatt összesen 3 365 könyvkritikát írt, mely öt kötetben áll az irodalomkutatók és olvasók rendelkezésére.
1946-ban „életművéért, amely egyre inkább elmélyült, mind merészebbé és impozánsabbá fejlődött a klasszikus humanista ideálokat ábrázolva, valamint stílusművészetéért” irodalmi Nobel-díjat kapott.