Pecsenyehús [antikvár]

Félbevágott jószág. Kábítóbunkó. Vágásvonal. Marha-mosó. Ezek a szavak tűnnek fel és dobolnak elméjében. Tönkreteszik. De nem csak a szavak. A vér, a sűrű szag, az automatizmusok, a nem gondolkodás. Benyomulnak az éjszakába, mikor senki sem számít rájuk. Egész teste verejtékben úszik, mikor felébred, mert tudja, hogy újabb, emberek levágásával töltött nap vár rá. Persze senki sem hívja így őket, gondolja, miközben rágyújt. O sem nevezi így őket, mikor egy új alkalmazottnak kell elmagyaráznia, hogy milyen a hús körforgása. Le is tartóztatnák, ha így tenne, még a Városi Vágóhídra is elküldhetnék érte és feldolgozhatnák. Meggyilkolni, ez lenne a megfelelő, bár betiltott szó. Miközben leveszi átizzadt pólóját, igyekszik elhessegetni a makacs gondolatot, hogy pusztán emberi lények, akiket fogyasztható állatoknak tenyésztenek. A hűtőhöz lép, tölt magának egy pohár hideg vizet. Lassan kortyolja. Elméje figyelmezteti, hogy vannak szavak, melyek elkendőzik a valóságot. Vannak szavak, melyek megfelelőek, higiénikusak. . ogszerűek. Kitárja az ablakot, szinte fojtogatja a hőség. Miközben tovább dohányzik, belélegzi a nyugodt éjszakai levegőt. A tehenekkel és a sertésekkel egyszerű volt. Az El Ciprés Húsgyárban tanulta ki a mesterséget, az apja