Párizsban kezdődött [antikvár]

Prológus A szerelem ideális dolog, a házasság valóságos. Goethe Az eljegyzési gyűrű ott lapult a zsebében. Rémüldözött, hogy kiesik - miközben a sok összepréselődő ember társaságában felfelé liftezett az EifFel-toronyban, végig azon járt az esze, mihez kezd, ha elveszíti. Egy Eiffel-toronybeli leánykérésnek nem arról kellene emlékezetesnek maradnia, hogy a leendő vőlegény a földön négykézláb tapogatózva keresgéli a gyűrűs dobozt. Nem, a helyszín az emlékezetes, körülöttük a villódzó Párizzsal és a boldogságukon mosolygó többi emberrel. Párizs a szerelem városa, itt nincs helye olyasminek, hogy: Nálam volt a gyürü, de valahol kiesett a zsebemből - kerüljön már meg, az isten szerelmére! Amióta kiszálltak a taxiból - megkönnyebbült mosollyal, ugyanis a párizsi taxisofőrök a lelkük mélyén mind autóversenyzők elemi erővel szorongatta a dobozt, amelyet titokban elővett a rejtekhelyéről, a videokamera táskájából. A lányt annyira lefoglalta a látvány, hogy mindebből semmit sem vett észre, csak a sáljával megegyező bazsarózsaszínűre gyúlt arccal ragyogott rá szüntelenül. Fázott ugyan, és a hidegtől úgy folyt az orra, hogy óránként elhasznált egy csomag papír zsebkendőt, de így is gyönyörű volt. Özikeszemű, ahogy az édesanyja mondta róla, és az édesanyjának igaza volt, mint mindig.