Parasztok I-IV. [antikvár]

Parasztról szóló történeteket találunk már egyiptomi papiruszokon és a hindu Pancsatantrában is: természetes, hogy az emberiség legszélesebb osztálya mindig érdekelt írót és olvasót egyaránt. Nem mindig látták egyformán, sőt: sohasem látták egyformán. Többnyire lenézték és mulattak rajta, önmaga is lenézte magát és mulatott magán. De voltak korszakok, amikor szentimentálisan dicsőítették és valósággal udvaroltak neki (tudtán kívül, mert nem olvasta udvarlóinak műveit, egyáltalán nem olvasott semmit, nem is tudott olvasni). Volt idő, amikor tanultak tőle, utánozták költészetét és felfrissítették vele az elaggott irodalmat. Volt idő, amikor az írók neki írtak, úgy, hogy megérthesse (s ezeket a műveket is mi olvassuk, jegyzetes kiadásokban). És volt idő, amikor naturalista nyereséggel mutatták meg, minden hibájával és rútságával egyetemben, de fölvetették a kérdést: kinek a hibája, hogy ilyen a paraszt? A parasztnak mindenféle irányú, célzatú, jelszavú ábrázolásai közt akadnak remekművek. Kis versek, leíró költemények, idillek, novellák, regények, drámák... Rangsort nem lehet köztük felállítani. De egy valami, sajátságos módon, nem jutott eszébe senkinek - vagy, ami ezzel egyértelmű, nem a megfelelő embernek jutott eszébe. (Kipling mondja valahol, hogy mindenkinek eszébe juthat minden; csak a kérdés: ki tudja megcsinálni?) Szóval, nem akadt arravaló ember, akinek eszébe jutott volna, hogy megírja a paraszt epopeiáját - egy hatalmas, összefoglaló, epikusan nyugodt és objektív történeteket, amely politikai és irodalmi divatoktól, egyéni elfogultságtól függetlenül, az "örök parasztot" mutassa meg. Ez a gondolat valósággal Kolumbus tojása. Hiszen nem szakíthatunk ki az emberiségből olyan társadalmi osztályt, foglalkozási ágat, fajt, nemet, amelyben az örök vonások nagyobb tömegét találhatnók, helyre és időre való tekintet nélkül, mint a parasztságban. A Pancsatantrából a középkori francia fabliau-ba, onnan egy mai anekdótába változatlanul kerülhet át akárhány paraszt-história, paraszt-jellemvonás. A lengyel, a magyar, a francia parasazt közt sokkal kevesebb a különbség, mint e népek gyári munkásai, vagy éppen intellektueljei közt. Micsoda nagyszerű feladat ezeket az évezredek óta nagyjában változatlan típusokat, életkörülményeket eggyémarkolni és szoborba gyúrni! Ez a feladat a huszadik század elején találta meg először a maga emberét. A lengyel nép fia volt: a neve: Reymont.