Összeesküvők II. [antikvár]

Magános, elhagyott kolostor áll a mongol sztyepen. Körülötte köves szakadékoktól átszelt, egymásra torlódó dombok végtelen lánca. A kolostort körülvevő agyagfal helyenkint már omladozik. A rács régen eltűnt az alacsony pagodakapu aljáról és az ablakok keresztfa nélkül, feketén ásítanak a sztyepre. Senki sem emlékszik, mikor lakták utoljára lámák ezt a koloistort. Az utolsó láma távozása után még hosszú ideig évszázados korom, rothadó rongyok, fokhagyma és felismerhetetlenségig szétmállott tárgyak egymással keveredő szörnyű bűze terjengett az egykori kolostor körül. De az éles pusztai szél idővel még azokat a hasadékokat is tisztára fújta, amelyekből sakálok és patkányok nem tudták a sok rothadó holmit kikaparni. A napsugarak hevében forróvá izzottak a kolostor romjai. Napközben hatalmas légoszlop emelkedett a téglatetők fölé. Ez a levegő még forrótata volt, mint a környező pusztában. Sere-gestől repültek erre a sztyepi sasok, a felszálló légáramlattaan órákon át letaegtek, keringtek a kő-négyszög felett és le-lecsap-tak a taorzakra, mezei egerekre. Éjtszakánkint a templom düledező boltívei és hosszú átjárói óriási hangtölcsérként visszhangozták a pusztai éj csendjében a sakálok panaszos üvöltését. Egy ideig még hallani lehetett a kolostorból a csengetyűk dallamos csilingelését. Olykor még a nagy taronzgong is tompán megkondult: a pusztai szél vad irammal tört be a taálványok szentélyébe. Az éjjel csendjében sokszorosan felfokozva, szörnyűségesnek tűntek fel ezek a hangok. A lámák, akik Belső-Mongóliába és Titaetbe menekültek, hogy a Dalai Láma védőszárnyai alatt találjanak oltalmat, menekülésük előtt a legvadabb híreszteléseket próbálták elterjeszteni: az istenek ~ rebesgették — láthatatlanul itt rejtőznek egykori