Ördöngös idők [antikvár]

Ebben a fergeteges humorú, gyilkosan szatirikus regényben krattok, mumusok, rémek és egyéb fura lények segítik vagy éppen riogatják egy észt falucska lakóit. November harminc napjának történéseit meséli el a szerző, melyekben szépen megfér egymás mellett a vaskos realitás és az észt folklór tüneményes világa. Megtudjuk például, hogy a krattot, ezt az igen hasznos segítőt, mi mindenből lehet készíteni, s mi mindenre lehet használni. Nagy ára van egy ilyen jószágnak, hiszen az újdonsült tulajdonos három csepp véren vásárolja meg az Öregördögtől a kratt lelkét, cserébe asaját lelkét adva el a Vén Patásnak. Ám a szegénység találékonnyá teszi az egyszerű embert, vércseppek helyettesítésére például kiválóan megfelel a ribizli, azt pedig lehet lopni az uradalom gyümölcsöséből. A Gonoszt becsapni éppannyira nem bűn, mint az uradalmiakat megrövidíteni, hiszen azok nem is tisztességes észt emberek. Így aztán a jóravaló falubeliek rendre elküldik krattjaikat, hogy dézsmálják meg a báró úr javait, sőt alkalmanként egymáséit is. Csakhogy, ahogy ezt a saját bőrükön kell megtanulniuk, a mértéktelenség soha nem vezet jóra, még akkor sem, ha az embernek olyan nemes indítéka van, mint a szerelem... Andrus Kivirähk (1970) a legjelentősebb kortárs észt írók közé tartozik, minden fontos irodalmi díjat elnyert már hazájában. Rendkívül sokoldalú szerző: ír regényeket, meséket és színdarabokat is. Végzettségét tekintve újságíró, ma is rendszeresen publikálja tabudöntögető, provokatív és szatirikus jegyzeteit a sajtóban. Kiváló történetmesélő, aki műveiben sajátosan groteszk humorral próbálja újrafogalmazni az észt identitás lényegét. Az Ördöngös időkből, mely minden idők egyik legnépszerűbb észt regénye, 2017-ben mozifilm is készült. "Liina szeretett néha csak úgy, különösebb cél nélkül farkasbőrbe bújni. Ilyenkor nem szorongatta meg a szomszédok juhait, nyulat sem fogott az erdőben, egyszerűen csak rohant, élvezte a sebességet, amit emberbőrben soha nem érhetett volna el. Farkasként gyerekjáték volt egyenletesen gyors ügetéssel egész versztákat megtenni, úgy vágtatni, hogy porzott a hó a nyomában, átcsörtetni a sűrű bozóton, melybe az ember beleakad, mint légy a pókhálóba. Farkasbőrben nem kellett attól félni, hogy hátulról ráront egy rém vagy egy mumus. A farkasnak senkitől sem kellett tartania, vagy ha mégis, egyedül a vadásztól, ám az emberfarkas még tőle sem félt. Jó volt farkasnak lenni. Ez volt a legjobb szórakozás, amit Liina ismert. Apja névnapjára ajándékozta neki a farkasbalzsamot, és megtanította a használatára, igaz, elsősorban azért, hogy mindig legyen friss hús az asztalon. De azért sem neheztelt, ha Liina néha csak úgy, kedvtelésből használta a drága balzsamot. Fiatal még, hadd szaladgáljon - gondolta, és szerzett újabb adagot a banyától."