Bővebb ismertető
elojatekSzeptember 9-ének délutánja semmiben sem különbözött más rendes délutánoktól. Azok közül, akikkel e nap eseményeivel később kapcsolatba kerültem, senki sem állíthatta, hogy előre megérezte a bekövetkezendő szerencsétlenséget. (Kivéve természetesen Mrs. Packert a Wilbra-ham Crescent 47-ből, aki az előérzetekre specializálta magát s aki később hosszasan ecsetelte, valahányszor sikerült hallgatóságra szert tennie, a sajátságos szorongásokat és furcsa remegéseket, melyek éppen aznap gyötörték. A 47. szám alatt lakó Mrs. Packer olyan távol esett a 19 számtól, valamint olyan kevés köze volt az ott lezajlott dolgokhoz, hogy teljesen szükségtelennek tűnt esetében bármiféle előérzet.)A Cavendish Gépíró és Titkársági Szolgáltató Irodában, ahol Miss C. Martindale látta el a főnöki teendőket, szeptember 9. egyhangú napnak ígérkezett, a szokványos munkamenettel. Telefoncsengetés, írógépkattogás, a munkaigény átlagos, sem több, sem kevesebb a szokásos mennyiségnél. És emellett minden érdekesség híjával való. Két óra harmincöt percig szeptember 9-ének napja semmiben sem különbözött bármelyik más munkanaptól.Kettő-harmincötkor a külső hivatalszobában felbúgott a Miss Martindale-től kivezető telefonvonal kagylója. Edna Brent szokásosan belelihegő orrhangján válaszolt, miközben nyelvével félretolta szájában a karamell cukorkát, amit nagy élvezettel szopogatott.-Igen, Miss Martindale.-Nézze, Edna, már mondtam korábban magának, hogy így nem lehet mikrofonba, vagy telefonba beszélni. Világosan ejtse a szavakat és ne lélegezzék bele a vonal túlsó végén várakozó fülébe.-Elnézést, Miss Martindale.3