Olaszország, szeretlek! [antikvár]

San Giulio kis falujában a vasárnap a romantikáról szólt. Mármint az olasz típusú romantikáról. Ezért sétálgatott Maria Domenica Carozza is a főutcán az édesanyjába, Pepinába karolva. A Mamma másik karján Rosaria, Maria húga lógott rosszkedvűen. Kellemesen meleg este volt, és Pepina nem sietett sehová. Szánt rá bőven időt, hogy a lányait mutogassa: ráérősen haladtak el a magas, homokszínű épületek között, majd le a templom előtti kopott lépcsőkön a kerek kövekkel kirakott piazzdra. - Mamma! - nyafogott Rosaria. - Fáradt vagyok. Nem mehetnénk már haza? Légy szíves! - Basta, Rosaria! - sziszegte Pepina, a legjobb cipőjébe bújtatott lábai rendületlenül koppantak a köveken. - Korán van még. Iszunk mindjárt egyet a caffeban, bellissima figlia. Széles mosolyt villantott, ahogyan két, fekete szemű, fekete hajú lányát az II Caffe dei Fratelli Angeli fényei felé terelte: itt a sütemények laktatóak és krémesek voltak, a kávé erős, és az asztalok körül mindig rengeteg ismerős üldögélt, köztük pedig - ki tudja? - talán ott volt a megfelelő férjjelölt is Pepina valamelyik csinos lányának.