Nem vagyok Miriam [antikvár]

1. Senki földje i ' Még mindig éjszaka van, mégis süt a nap. Nássjö hangtalanul pihen a világoskék ég alatt. A városi park nyírfái közt nem susog a szél, nem zúgnak motorok a Rádhus utcán, vonat sem suhan a pályaudvaron. Olyan csönd van, ¦ ; í,':' : hogy egy magányos galamb, ahogy billegve végigsiet a Stora ' ^ i ¦ Torgon, hirtelen megáll és belefülel ebbe a különös csöndbe. , Mozdulatlanul áll, fejét kissé félrehajtva, figyelmesen vár, de ' aztán kicsit arrébb meglát egy fél zsemlét, s mindent feledve szaporán teszi egyik piros lábacskáját a másik elé, odafut, kimondhatatlanul boldogan, hogy ott vár rá a lakoma. Nem mintha nagyon éhes volna. Manapság senki sem nagyon éhes Nássjőben, még a madarak és a patkányok sem, van itt elég ennivaló mindenkinek. Pedig Miriam még éhezésről álmodik. Több mint hatvan éve, hogy megbújt itt, ebben a városban, és azóta egyetlen óráig sem éhezett, s mégis minden éjjel a gyerekkori éhezésről álmodik. Ennek semmi köze ahhoz az élethez, amit felnőttként élt, vagy ahhoz, aki ő ma, mégsem tud megszabadulni ezektől az álmoktól, amelyek belopóznak a gondolataiba, és átveszik a hatalmat, visszaviszik hatvannyolc vagy még több évvel korábbra, kényszerítik, hogy összehúzza magát, és meneküljön, hogy lesüsse a szemét, és meggörbítse a hátát, lopjon egy falat kenyeret attól, aki már enni sem tud, megpróbáljon megetetni egy kistestvért, aki nyelni sem tud, szorosan ott álljon Else mellett a sorakozón, és hangtalanul mormolja az ábécét, pillanatok múltán pedig Else természetellenesen nagy szemébe bámuljon, azokba a szemekbe Üjra és újra megtörténik mindez. Éjszakáról éjszakára. S ha ráadásul Kaisernak, a szomszéd német juhászának még ugatni is támad kedve, amikor kora reggel kiengedik a