Nem csak egy kaland [antikvár]

1. A belvárosi presszó kirakatában kisasztal állt, a tetejét piros, kék, sárga mozaikberakás díszítette, a mozaikot kávéfoltok borították. Az asztal mellett barna konfekcióöltönyt viselő férfi ült, és a kávéját kavargatta. Már fizetett, az utcát figyelte. Suler és a holdarcú nő késett. Mindig Suler érkezett elsőnek a szemközti kávéházba, ahol randevúzni szokott a nővel. Suler Pasaréten lakott, az Akadémia egyik vendéglakásában; bizonyára oda hordta a holdarcú nőt, aki egyébként az anyjával élt az Erzsébetvárosban. Biztos azért találkoznak itt, közel a hetedik kerülethez. Utóbbi információt, hogy hol is lakik a nő, az intézetben csípte fel; az emberek szívesen pletykálnak, és a holdarcú nő kellő szexuális vonzerővel rendelkezett ahhoz, hogy szóbeszéd vegye körül, s most ráadásul egy nála majdnem negyven évvel idősebb férfi szeretője volt. Negyven év, te jó ég, ez azért túlzás, gondolta Szaszkó. Sőt, nem túlzás, ez botrány. Suler még láthatta Gorkijt. Vagy Prokof jevet. Vagy Sztálint magát. Suler közben késett, azaz csak nem jött, holott, körülbelül ilyentájt, jönnie kellett volna. Aztán megpillantotta a járókelők ide-oda hullámzó háttérfalából kiváló aprócska alakot. Tava-szikabátja majdnem a földet söpörte. A férfi nyugodtan baktatott a szürke belvárosi utcán, fejét előrehajtotta, nem nézett se jobbra, se balra. Haja, ezüstös felhő keskeny homloka felett, vastag tincsekbe tekeredett. Suler újabban hosszabb hajat engedett meg magának, mikrofonfeje Angéla Davis frizurájára emlékeztetett. Csak nem fekete, hanem ezüst, aíféle ezüstkorona, gondolta az asztalnál ülő férfi irigykedve. A kihűlt kávéját szürcsölő férfi barna öltönye műanyag szálakból készült, melyek a testmozgástól szikrázva 9