Bővebb ismertető
,jsten küldötte''
A Szilágyságban megbomlott a jobbágyok békessége. Hol még a török nem gyújtotta fel Isten házát, ott a pap könyörgő szavaira hallgattak, és tűrték valahogy az alig tűrhetőt, de kevés volt akkor, Urunk születése után, az 1569-dik esztendőben a templom, bizony kevés volt a pap is. Ha pedig a népnek jámbor vezetője nincsen, akkor kifogy a vigasztalásból.
Össze-összegyüiekeztek a zsibói templomba sok faluból - ha egyébkor nem is - sátoros ünnepeken a jobbágyok, s meséltek csodálatos dolgokat egy csodálatos emberről
Úgy ránézve megijedne tőle az ember, mivelhogy fekete, pedig nem jött Szerecsenyországból, nem is cigány, hanem magyar.
- No, atyámfiai - tódítja a szót a legöregebbik, sokat megértem a mohácsi nagy nyomorúság óta, hanem emberben annyi erőt, mint abban a fekete emberben vagyon, soha nem láttam. Akár hiszik tekigyelmetek, akár nem, de egy lópatkót a két ujja közé vett, és úgy eltörte, mintha gyenge faágacska lett volna.
- Aztán - magyarázgatja a templom szolgálatát végező gazda — azért, hogy olyan rémisztő erős, bezzeg nem kevély, nem is rátartó. Elbeszélget a magunkszőrű emberrel is, kihallgatja - úgy mondják a nagybányaiak -, kihallgatja a panaszunkat, és nagy jámborságos indulattal felfelé igazít az Istenhez. Az bizony, ilyen a fekete ember.
8