Nehéz csontok [antikvár]

AZ ERDBERGI SPEDÍCIÓ Ferdinand Krutzler akkoriban egész Bécs első számú önvédelemspecialistája volt. A bíróság tizenegyszer mentette föl halálos kimenetelű önvédelem vádja alól. Túlzásba csak a legvégén vitte. Amikor ott ült, a rettegett Bregovic-klán tagjai között. Az amúgy mindig hangos jugoszlávok akkorra elcsendesedtek. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, az volt, ahogy a vérük a padlóra csöpögött. Önvédelem volt, suttogta a Krutzler. Aztán a pisztolyát kitette maga elé az asztalra, és várta, hogy letartóztassák. Sokan megesküdtek volna rá, hogy a Krutzlernak nincs lelke. De egyénisége, az volt neki. Az ilyet messziről fölismerni. Azzal a két méterével, merev felsőtestével, hatalmas koponyájával és vastag, fekete szemüvegkeretével úgy nézett ki, mint valami túlméretezett rovar. Nem volt az a kimondott szépség. Még az anyja, aki feltehetően azért élt olyan sokáig, mert soha senkitől nem kért bocsánatot, szóval még az anyja is azt mondta a fiáról, hogy már születésekor is olyan volt, mint egy szarvasbogár. Szabályosan megrémült, amikor karjába vette nem kívánt porontyát. A hatkilós kis szörnyeteget farral előre kellett a világra nyomnia. És mindehhez a Krutzlerné akkor már negyvennégy éves volt. Hát ki az, aki ebben a korban még számít rá, hogy teherbe esik. Csak az lehet, hogy szegény pára igazán kétségbeesetten a világra akar jönni. És ez ritkán jelent jót. Mert csak az ördög ilyen kétségbeesett. Isten udvariasan távol tartja magát a világtól. Mindenesetre anyja az elejétől fogva idegennek érezte ezt a szörnyeteget. Soha, egy percre sem kerültek közel egymáshoz.