Bővebb ismertető
A lehetőségek margójára
(1989 januárjában a hajdani Utunk hajdani szerkesztője levélben felkért, 4-5 gépelt oldalas cikkben valljak „egészen szubjektíven" a kritikáról, a szakma „finalitásáról". Azonnal megírtam, postáztam hozzászólásomat. Nem akármilyen kín és gyötrelem volt úgy fogalmazni - mondani valamit, érdemlegeset - a kritikáról [pontosabban: itt és ekkor a kritika hiányáról], hogy az a példátlan szellemi terror körülményei között is „elfogadható", közölhető legyen. Ezért van tele ez a cikk sejtető jelzésekkel. Másképp semmi esélye sem lett volna a megjelenésnek. De még így is belebuktam a vállalkozásba! Közel kéthónapi várakozás után kézhez kaptam a hajdani szerkesztő levelét, miszerint „irodalomtörténeti kérdések felé kalandoztam el" [kellőképp el nem ítélhető módon], s emiatt hozzászólásom nem közölhető. Ismervén a hajdani szerkesztő nem akármilyen mesterségbeli tapasztaltsá-gát, s jól tudván, hogy voltaképp milyen kérdések megpendítésé-re tettem kísérletet, napnál világosabb volt előttem: ez az érvelés merő [s valószínűleg kényszerű] mellébeszélés. Most, amikor nyitva áll előttünk a kötetlen fogalmazás, a szabad véleményalkotás lehetősége, nyilván másképp beszélnék irodalomkritikánk időszerű gondjairól, de ennek a „történelem előtti korból" származó írásnak az alapgondolatait változatlanul közérdekűnek, esetleg megvitatásra érdemesnek érzem. Épp ezért remélem célszerűnek közlését egy régi-új folyóirat hasábjain.)
Kritikusok - a szakma öreg rókái és kezdő tollforgatók, rutinos ítészek és nagy reményű recenzensek - szólnak ebben a sorozatban {írás és minőség felcím alatt) mesterségük műhelygondjairól, az írás minősége vizsgálatának módozatairól - roppant fegyelmezetten, megfontoltan, szelíden. Mintha a szerkesztő bácsi lábjegyzetben eleve figyelmeztette volna a társaságot: csak