Multvári leányok [antikvár]

Felső táblája enyhén deformált. Sarkai enyhén sérültek.
"SERDÜLÖ éveim felejthetetlen barátnőjével találkoztam össze. Közeli rokonom is, de többet mondok azzal, hogy «egy szív-egy lélek» barátnőm volt épp azokból az évekből, amikor legtöbb a «titok» és megoldatlan probléma a fiatal leány életében. Amikor a múltról elbeszélgettünk, mindkettőnk szemében könny égett. Csak mondatfoszlányok szakadoztak le ajkainkról; egész mondatot nem tudtunk befejezni a belülről fojtogató sírástól. Mindegyikünk a szíve mélyéből hozott fel valamit... A mélységből kibányászott köveken pedig - ha drágakő is - rajt csillog még a bányaföld nedvessége. És a szívek talajának a nedve sokszor vérszínű... Átküzdött szenvedések festik meg pirosra. De amikor elbúcsúzkodtunk, a multak fölött leülepedett jelen megbékült derűje sugározta be újra lelkünket. - Azért így is boldogok vagyunk - mondta ő és könnyein át már mosolygott. Bólintottam és csupa hála remegett hangomban a Teremtő iránt, amikor feleltem: - Azért így is nagyon szép az élet... Ez az «azért» és ez az «így is» sokat mond... Egész regényt mond el. És ennek az «azért»-nek és «így is»-nek szentelem ezt a regényemet."