Mosolygó veszedelem [antikvár]

Emberekről szól ez a könyvem is és állatokról. Keretük Délamerika legdélamerikaibb foltja: a Gran-Chaco. Vad, végeláthatatlan vidék, szertelen, szabad síkság, melynek nyugalmában gigászi erők lappanganak. Erős tájék! Emanációi emberekben, állatokban tárolódnak-sűrűsödnek duzzadó, viharos életté. Drámai táj... Sokszor tragikus, hol a hosszú, álmodozó csendeket dübörgő fergetegek menydörgései robbantják széjjel, hol a vihar után káprázatos fényben csillog a győzedelmes trópusi napsugár, ledöntött faóriások lombján reszkető esőcseppeken és tarka délibábot ringat feneketlen mélységein a rónaság verőfénye. Itt éltem két gyönyörű évét zajló életemnek, ezekkel az emberekkel és állatokkal szoros közösségben, ezen a tájon. Szerves része voltam annak a társadalomnak, melyet a Chaco belső erői mozgatnak; nem csak váltóévadja, átvonuló madara. Bennem is ágáltak az őstalajból feltörő feszültségek örvénylő kisugárzásai. Magam is tényezője voltam a Chaco sajátos életének, két esztendőn keresztül...