MondomAnyámnak [antikvár]

Anyám 2015 decemberének közepén ment el. Fájdalmas volt. Annak ellenére, hogy a saját családommal éltem, az anyámmal az átlagosnál is szorosabb, meghittebb volt a kapcsolatom. Senki sem kért meg rá, de annak az évnek a júliusa óta egy sajátságos naplót vezettem, amelyben az anyámmal való vélt és valós beszélgetéseinket jegyeztem fel. Talán a családomnak és magamnak tettem emberileg feldolgozhatóbbá az elválást egy olyan embertől, akit mindann5dan szerettünk. Olyan könnyen ment, hogy szinte gondolkodnom sem kellett. Leírt beszélgetéseinket sajnos már nem olvashatta, annyira gyors volt anyám magába fordulása, ezáltal kivonulása a világból. Átéltem fizikai leépülését, eltávozását az élők sorából, mely tényt kénytelen voltam ugyan elfogadni, ám továbbra is itt tartottam képzelt beszélgetéseinkben. Felfogtam, hogy innentől kezdve bármit kérdezek, nem felel, hogy párbeszéd legyen, helyette is én válaszolok. Aki még nem képzelődött hozzám hasonlóan, az nem tudhatja, milyen jó nyújtani az elválást egy mélyen szeretett emberrel, mint nekem az anyámmal.