Mindennapi legendák [antikvár]

„A gyalupadon fekvő anyag fölé Hajol, összeszűkült, szürke szeme előtt már éledni kezd a fa. Merengő, révedező pillantása alatt tiszta vonások sarjadnak, ahogy tenyerét végigsimítja az anyag kellemes tapintású felületén, mintha előre látná a véső csonttörő lépteit. Nem sokkal később a hűvös műhelyt már új fény ragyogja be, ahogy a nemrég még Krisztus arcát takaró friss forgácsból a tűzre rak. Istenszületés. Nagyapám bosszúsan köpi ki a sárgás bagólét, amit munkájába feledkezve félrenyelt. Tisztelettel néz a megsebzett testre, de nem azt látja, amelyik az asztalon fekszik. A faragott tagok nem mozdulnak. A keskeny szájat nem égeti a hűtlen népért könyörgő ima. Színehagyott vérével nem mossa le az utcák sarkain lábait ölelő paráznák és koldusok eleven sorvadását. Számára és általa nincs feltámadás. Sír nyeli el örökre lényét, tágas néma sír a régi temető elhagyott bejáratánál."