Mihrimah, Hürrem lánya [antikvár]

Részlet: 1522 MÁRCIUSA A nappal már réges-rég éjszakába fordult, és csillagos paplannal takarta be az oszmán fővárost. A levegő dermesztően hideg volt, a csillagok úgy reszkettek az égen, mintha a következő pillanatban lezuhannának. Egész nap peregtek a dobok, és a kikiáltók az Oszmán Birodalom egész területén harsogták az örömhírt. Mindenki az utcákra tódult, hogy megünnepelje a padisah és az új hászekije boldogságát. Aztán, ahogy az éjszaka átvette az uralmat, mindenki visszahúzódott a házába. Ebben a farkasordító hidegben senki sem merte kitenni a lábát otthonról. Három tetőtől talpig rongyokba öltözött nőt leszámítva. Egy romos épület falai szolgáltak menedékül nekik. Tüzet gyújtottak, majd fejüket egymásnak támasztva, karjukat a másik vállára vetve forogtak a tűz körül. Mozgásuk valamiféle rituális táncra emlékeztetett. Arcuk nem látszott, mivel fejük összeért, és tekintetük a tűzbe meredt, melyet közrefogtak. Sötét alakjuk hatalmas árnyékként tükröződött a szemközti rogyadozó, kormos falon. Az egyik nő egy titkos ima szavait kezdte suttogni. A suttogás mormolássá, majd egyre hangosabb kiabálássá változott. - Gyere! - tört fel egy kiáltás. Ezután a másik nő kezdett motyogni: -Minonka Dzsinnek ura! Őt a harmadik nő követte: - Feketék, vörösek, lilák dzsinnje! Majd mindhárman egyszerre üvöltöttek. - Hozz hírt a kislányról! - Életrevaló lesz? - Boldog lesz vagy boldogtalan? - Szerelmes természetű lesz, termékeny lesz? - Áruld el nekünk! Mondd el nekünk, dzsinnek ura! A tűz körül járt félelmetes tánc felgyorsult, egyre sebesebb, egyre pergőbb lett. Az asszonyok a sarkukkal dübögtek a hideg földön. Aztán hirtelen mind a hárman a magasba emelték a kezüket és elkiáltották magukat: - Minonkaaa!