Megvédtem egy asszonyt [antikvár]

Részlet: "Kicsit megrészegedtem a tavasztól. Csendes derűvel taszítottam be az Apostolok csapóajtaját; nyugalom, bizalom, megelégedettség volt bennem, úgy éreztem, én vagyok a legjobban kiegyensúlyozott ember a világon. Örültem a függetlenségemnek, a szabadságomnak, örültem az életnek, annak a józan, csendes férfiéletemnek, amelyet közel negyven éven keresztül sikerült megóvnom minden fölösleges bonyodalomtól. Igazán nem gondoltam volna, hogy valami veszély fenyeget, hogy még történhetik velem valami, ami kizökkent megszokott nyugalmamból. Ugyan, mi fenyegethetne? Önmagammal a legteljesebb harmóniában éltem és jól megfértem az emberekkel is, noha nem volt róluk különösebb véleményem egy kicsit távol tartottam őket magamtól. Volt egy pár barátom, férfiak és asszonyok, néha szórakoztattak, néha untattak, kedves, rakoncátlan, bolond emberek, ismertem őket jól, mulattam és bosszankodtam rajtuk, szerettem őket és megbocsátottam nekik. Bölcs voltam a magam módján. Legalább is annak hittem magamat. Végigmentem a boxok között, jobbra-balra nézegetve, hogy felfedezzem Pistát. De Pista nem volt sehol. Megint lóvátett a gazember. Majd berohan egy óra múlva, lihegve és szabadkozva, bűnbánó ábrázattal elfecseg valamilyen vaskos hazugságot váratlanul közbejött hivatalos ügyekről, vagy mit tudom én miről. Százszor megfogadtam, hogy nem dőlök be neki. És megint bedőltem."