Mahábhárata [antikvár]

MI A MAHÁBHÁRATA? A hinduk két ősi éposza, a Mahábhárata és a Rámájana a világ legrégibb elbeszélő művei, értve ez alatt olyan műveket, amelyek teljes szövegükkel, eredeti mivoltukban maradtak reánk, túlélve az évezredeket. Keletkezésük korát lehetetlen pontosan megállapítani, annyi azonban valószínű, hogy például a Mahábhárata legrégibb törzse Kr. e. a 16. és 17. század közt keletkezett, s eszerint sokkal idősebb az Iliásznál. De a Mahábhárata nemcsak régiségben múlja felül a világ minden más, épségben fennmaradt költői művét, hanem terjedelemben is túltesz rajtuk. Százezer slókából, százezer kétsoros versből áll, tehát hétszer hosszabb, mint az Iliász és az Odysszeia együttvéve. Az éposz törzse ugyan eredetileg nem volt terjedelmesebb, mint a görög hősköltemények, de évszázadokon keresztül növekedett, mert folyton újabb és újabb toldásokkal bővült. A Mahábhárata mar kezdettől fogva a régi India legbecsültebb szellemi kincsévé vált és népszerűségével egyetlen más mű sem vetekedhetett. Ezért a későbbi költők inkább lemondtak a szerzői babérról és a Mahábháratába szőtték bele költeményeiket, hogy ilyképen öröklétet biztosítsanak műveiknek. A hagyomány Vjászát nevezi a Mahábhárata szerzőjének, de az indológusok már vitathatatlanul megállapították, hogy a mű egyes részeinek keletkezése közt évszázados különbségek vannak. Csakis ez magyarázhatja meg a szövegben előforduló gyakori eltéréseket, sőt ellenmondásokat a vallásos vagy bölcseleti felfogásban. A régi hindu India szellemi fejlődésének minden korszaka rányomta bélyegét a Mahábháratára; egyaránt felismerhetjük benne az ősi védai korszak, a későbbi bráhmanizmus, a még újabb bölcseleti rendszerek, sőt a buddhizmus nyomait is.