Madame Curie és a teremtő álmok [antikvár]

Csecsemő Sceaux, Párizs meileíl, 1926. október 8. A levegő kellemesen langyos, szellő sem rezdül. A temető kőkerítésén fekete rigó fíityüli esti dalát, nem messze gyereksírás hallatszik. A ciprusok árnyéka úgy megnyúlt, hogy már-már eléri a kőfalat, a rododendroné meg máris beborítja a sírt, amely előtt alacsony termetű, ősz hajú hölgy áll. Fekete ruháján sötét nyári kabát, fején taftkalap. -Valóban szerencsések vagyunk, Pierre - suttogja a hölgy. - El sem hiszed, milyen jó hozzánk az idei ősz. Olyan jót tesz a léleknek az októberi nap. - Sápadt ajkát halvány mosolyra húzza. - Irene és Frédéric nem is találhatott volna alkalmasabb időpontot a nagy naphoz. Itt, a rododendron mögött elrejtőzve a temetőlátogatók elől, itt beszélhet anélkül, hogy bárki is csodálkozva ráncolná a homlokát. A sírt borító fehér cikláment a rododendron árnyéka szürkére festi, cserébe viszont sárgán rikítanak a sír előtti rózsabokor magasan lévő virágai, mert egy napsugárnak sikerült utat törnie a bozótos-