Bővebb ismertető
ELŐSZÓ SZÁNTÓ ISTVÁN VÁLOGÁTOTT „LOCSOGÁSÁIHOZ"
Szántó István egybegyűjtött írásai, a Locsogunk darabjai a napi újságírói robot jutalom-ráadásai, önfeledt-komoly gondolati játékai.
Szántó István látszólag locsog, két villamosmegálló között, vagy az utcasarkon találkozva ránk köszön, sietve szót vált velünk, „megpiszkálja" eltunyult, vagy éppen görcsös idegszálainkat és továbbáll. „Majd holnap folytatjuk a locsogást!" - int felénk búcsúzóul.
Hangsúlyozom: Szántó István csak látszólag locsog. Valójában azonban minden megnyilvánulásában hordozza az írástudók felelősségét, a szellem szobrászainak igényességét.
Elnézést a személyes kitérőért, de nem állhatom meg, hogy el ne mondjam: a szerzővel együtt, harmincegynéhány évvel ezelőtt a komor gimnáziuin agyon-nyűtt oskolapadjában egymás mellett szorongva, reggelenként reszkető kézzel, kapkodva másoltuk a házi feladatot az első csengetés előtt valamelyik eminens deák füzetéből.
Ki gondolta volna akkor, hogy Szántó István valaha önként szab magának majd komoly „házifeladatot", fakultatív penzumokat?
Hogy én magam nem gondoltam, az bizonyos.
Szántó István tehát önszántából és csak látszólag locsog.
A napi látszathírek között a lényeget, a valódi eseményeket „locsogja", magas színvonalon, azokat, melyek mélyen berögződnek a kollektív tudatba.
Becsületszóra higgyék el nekem, nem is olyan egyszerű feladat ez a látszólagos „locsogás". Pozitív életszemlélet, jó szellemi kondíciók, egészséges nyitottság kell hozzá. Nem egyszerű, mert állandóan „ugrásra kész", érzékeny idegrendszer kell hozzá, jó szem, amely észreveszi a napi vircsaftban azt a mozzanatot, amelyik tipizálja a láthatadan lényeget és már-már metaforává emelhető. Jó fül kell hozzá, amely a hangzavarból kiemeli a tiszta szólamot, érzékeny szaglás, amely a dezinformációs kínálatból kiszúrja azt a „terméket", amelynek a csomagolása kifogástalan ugyan, mégis stiches az „áru". Iskolázott hangszálakkálenek az árnyalt intonáláshoz, aztán meg helyén kell lennie a sztimek, hogy ha kell, az érzés győzzön a rideg racionalizmus fölött is. No, meg tüdőkeW, jó tüdő, hogy hosszú távon, éveken keresztül bírja a szerző a strapát, és ha elsütik a képzeletbeli startpisztolyt, naponta képes legyen lesprintelni az önként vállalt távot. Nem
5
I'