Lélek [antikvár]

Úgy tetszett, mintha az égboltozat egyetlen, szikrázó és roppant nagy ívezet lett volna. Egy káprázatos üvegbúra. Fönn, magasan, megfoghatatlan távol, de mégis az ívezet alatt a nap ragyogott. Itt-ott, az azúrtenger lapján apró, nyári fellegek látszottak, rózsaszínnel csipkézett és lilával árnyalt alakzatok. Olyan egyformák voltak a felhők, egymáshoz olyan lehetetlenül hasonlítottak, hogyha láttukra el nem mosolyodott volna az ember, akkor meg kellett volna döbbennie. Egy púposabb és egy alacsonyabb dudorodásból állottak, szélességükben kissé elnyúlva, alul egyenesre elsímítva. Olyanok voltak, mint a... formás és kerek cipók és mozdulatlanul állottak, mintha sülnének, pirulnának a végtelenség lángoló kemencéjében.Állott a szél is. Az opálos ragyogású verőfényben egyetlen fodrot sem vetett a levegő s köröskörül úgy hajolt alá az ég, mintha letakarta volna, körülzárta volna, rabul ejtette volna a várost.