Láthatatlan [antikvár]

m) m Első fejezet Antónia Adams születésétől fogva törékeny, bájos, apró tündérre emlékeztető kislány volt. Apja egyenesen angyalnak látta őt hirtelenszőke pihés hajával, később pedig, nagyobbacska korában, puha szőke fürtjeivel és nagy kék szemével. Még nem tudott beszélni, de már olyan kifejező, komoly szemmel nézett rá, mintha mondani szeretne neki valamit. Kezdetben nem volt félénk, a szülei között húzódó háborús övezetben élve azonban nagyon hamar azzá vált. Tudta, mikor kell beszélnie, mikor nem szabad, és legtöbbször biztonságosabbnak látszott nem megszólalni. Megtanult eltűnni, elbújni az árnyékban, egészen apróra összehúzni magát, és olyan csendben lenni, hogy elfelejtsék, ő is a közelben van. Az alkalmas pillanatban aztán, amikor a harc hevesebbé vált, csendben kisurrant a szobából. Egymással szemben időről időre fellángoló dühükben a szülei rendre megfeledkeztek arról, hogy Antónia létezik, sőt velük egy helyiségben tartózkodik. A kislány olyan tökélyre vitte a láthatatlanná válást, mintha szellem volna. Akkor érezte A magát biztonságban, ha senki sem figyelt rá. Órákig elvolt egyedül, olvasott vagy a babáival játszott, vagy csak az ablakon kinézve ábrándozott. . : i