Kioltás [antikvár]

Lapélein pár apró folttal.
Thomas Bernhard Kioltása megjelenésétől kezdve a posztmodern gondolkodás és világérzés egyik legautentikusabb megfogalmazásának számít. Az utolsóként publikált regény főszereplője, Franz Josef Murau belső gondolatvilágán keresztül mondja fel egy család, egy kastély, egy nemzet és egy európai térség visszás történetét. Az első részben Murau táviratban értesül szülei és testvére autóbalesetéről, s ebből az indirekt eseményből bomlik ki római lakóhelyén az emlékezés és az az irritáció, amely a családjától, kastélyától, nemzetétől menekülő beszélőt szó szerint halálra élteti. Az emlékezés és irritáció a fénykép hamisító médiumára játszik rá: Murau a családi fényképet nézegetve vázolja fel kapcsolatrendszerének halálos voltát. A második rész a nem kívánt, de kötelesnek érzett visszatérés reflexióit tartalmazza, az őshelyszín genezisének betegségét. Míg az első rész igen tragikus hangnemű, pszeudofilozofikus állításokat tartalmaz a világ fennállásának botrányáról, addig a második rész a temetés allegorikus történetével biztosítja a komikus ellenhatást. A Kioltás összefoglalása mindannak, amit posztmonarchikusság alatt érthetünk: búcsú-regény a gondolattól a gondolattalanság korszakában, az igazságtól a média másolatkorszakában, a nyelvtől a nyelvtelenség korszakában. De éppen ironikus nagyregényformátumban búcsúzik Bernhard a világtól: egy gondolattal, egy igazsággal - hihetetlenül impozáns és muzikális nyelvén.